AZ ANGYAL ARCZU DAEMON.

Mik a férgek ha megharapod a körmödet. A BRAVALLAMEZŐ HÖLGYEI.

Ránk magyarokra nézve örökké rokonszenves nemzet a svéd. Olyan kicsiny nemzet, mint mi, és mégis önálló, független ország népe.

Vitézsége első helyen áll a világtörténelemben. Győzelmes zászlói keresztül-kasul jártak a nagy Oroszországon, XII-ik Károlyuk Nagy Péter czárral mérkőzött meg sok diadalmas csatában. A távol éjszakról, a sötét éjsark közeléből mindig a szabadság, a felvilágosodás terjesztésére jöttek elő s nagy nemzeti küzdelmeinkben egyedüli igaz, hű szövetségeseink ők voltak; Gusztáv Adolfjuk a vallásszabadságért, a mi szabadságunkért harczolva esett el.

Kopott bőrpánczélját, mit a golyó átjárt, ott őrzik a bécsi fegyvertárban, mint diadaljelvényt. S harczoltak ők nemcsak fegyverrel, de szellemmel is. Irodalmuk remekei át vannak ültetve a világ minden művelt nyelvébe.

mik a férgek ha megharapod a körmödet

Szaktudósaikat büszkén említi fel a tudományos világ. Hajóik lobogóit üdvözlik a világ minden tengerein. Van hitelük a pénzpiaczon.

MEGTÖRTÉNT REGÉK

Művésznőik a két világrészben hirhedettek. És azután van egy olyan minta-alkotmányuk, mely mellett ők is megvannak elégedve, meg a hozzájuk kötött szövetséges ország, Norvégia is. Paradicsom ez az ország!

mik a férgek ha megharapod a körmödet

Ez az ország kopár sziklahát; asszú fenyérróna; ködlepte ingovány, homokos tengerpart; a mi kincse van, az fiainak, leányainak szivében van. Napi járó föld egyik várostól a másikig és közben egy falu sincsen.

Csinált utjait, gátjait egy-egy nedves őszszel elnyeli az ingovány s akkor a Bravallaheide épen olyan arczot mutat, minőt Alle király idejében. Nagy messzeségben rőt zsombéklepte róna terül, felcsillámlanak a nádbugás rétlapályból a széles tavak, miket lomha folyamok kötnek egymással össze.

mik a férgek ha megharapod a körmödet

Magányos fenyőfák állnak itt-amott, s roppant szikladarabok vannak elszórva a mezőn. Mintha óriások temetője volna ez itt, s a cziprus alakú fenyők és sziklák azoknak a sirjait jelölnék. A szél szabadon süvölt végig e rónán, akárhonnan hajtja is a felhőt, az ingoványos róna fehér ködei úgy futnak előle, mintha egymást üldöző kisértetek volnának.

ELBESZÉLÉSEK.

E róna közepén két tó és két vízgát között van egy emelkedett domb, emberkéz rakta azt össze embercsontokból. Bizonyítják azt a kövek, a mikre a Bravallamező története ékirással fel van róva. Mind a három emlék meg van még e halmon, az ékirás nem kopott le róluk; hanem a nagy köroszlopzatot, a karikákban felállított két öles sziklaszálakat, mik a dombot nagy messzeségben körülvették, már nagy részt elnyelte a sülyedező talaj; alig áll még belőle hasnyálmirigy szájszag, félredüledezve, mint egy haldokló óriás, melynek ezer esztendő kell, a míg lassan lefekszik a földre, másik ezer, a míg önterhével eltemeti magát.

Ez a domb, ezek a kőemlékek beszélnek a bravallamezei csatáról, melyet hős asszonyok vívtak hős férfiak ellen. Hősnek lenni, magát a hazáért feláldozni, a halált megvetni: ez volt náluk a fegfőbb erény. Örök harczuk volt az elemekkel, a szomszédokkal, az erdők és tengerek vadaival s ott száz alakban ismerték meg a halált.

mik a férgek ha megharapod a körmödet

És minden halál szép volt nekik, csak egy nem: öregségben, betegségben, ágyban halni meg. A ki elnyomorodott, nem türte, hogy ápolják, gyógyítgassák, megölte magát.

Egy királyukat, Ragner Lodbrokot, a britt szigetek rémét, ellenségei elfogták s egy kigyókkal tölt verembe vetették. A skaldok lángoló dalokat tudtak énekelni a hős királyról, ki ellenségeit gúnyolta és kaczagott, mi alatt az undok kigyók halálra marták. Mikor az ütközetben egy hadvezér elesett, fegyverhordozói önkardjaikat verték szíveiken keresztül, hogy vele haljanak.

Hű fegyvertársak a csatában öveikre kötött lánczczal csatolták magukat egymáshoz, úgy harczoltak együtt s ha egyik elesett közülök, a másik társával együtt temetteté el magát a kifalazott sírba, melyet fejeik fölé hengerített sziklával zártak le, a kőre írt runák hirdetik az áldozatot, s ha a sírt felbontják, nem tudni, melyik volt az élve, melyik a halva eltemetett?

A kit csatában, párharczban megöltek, annak minden ivadéka kötelezve volt a megöltért a gyilkoson boszút állani. Szíveik erősek voltak, mint az aczél, és érzéketlenek, mint a kő. A legvitézebbek, mikor kétségbeesett csatához kezdtek, letették magukról a pánczélt, levetettek minden öltözetet, sisak nélkül, paizs nélkül, csak a karddal és buzogánynyal a kézben rohantak az ellenségre: s a meztelen harczosok küzdelme vívta ki a legvérengzőbb diadalokat.

És aztán büszkék voltak asszonyaikra. A milyen rossz ellenségek voltak, olyan mik a férgek ha megharapod a körmödet szeretők. A férfiszó oly erős kötés volt mik a férgek ha megharapod a körmödet, hogy paraziták kineziológia megnyugodhatott ellenség és jó barát; s az asszony szava, igérete, fogadása egyértékű volt náluk a férfi adott szavával. Inkább meghalt, mint hűségét megszegte volna.

A skandináv népnek mostoha földet adott a sors édes anyául. A haza nem birta eltartani fiait. Eltartotta őket a tenger. Hirhedett hajósok voltak: de rettegettek is. Mert meg volt az a rossz szokásuk, hogy mikor a saját hazájukban nem termett elég kenyér, elmentek a szomszédba, a hol sok volt s aztán a mit elhoztak, azért rögtön fizettek is, csakhogy vassal. Álle király idejében, ki Göta Rikeben volt «Wilkis» fejedelem, egy évben olyan rossz termés volt az országban, hogy a mit a föld adott, az épen csak a nép felének vala elég.

Mai korban ily inség idején pénzt kérnének a fejedelmek kölcsön, s soha vissza nem fizetnék; a barbar korszakban vért adtak ilyenkor kölcsön, de azt vissza is fizették egymásnak.

Álle király egyuttal főpapja is Göta Rikének, az áldozáskor azt az intést vette Odintól, a főistentől, hogy a népnek az a fele, melynek számára nem termett kenyér, üljön hajóra mind s hozzon magának Scotiából, ott termett elég.

mik a férgek ha megharapod a körmödet

S az a fele a népségnek, melynek számára nem adott a föld kenyeret: a férfi nem; mert a svéd, ha csak egy falatja van a háznál, azt nem osztja meg a feleségével, hanem odaadja neki egészen. Ki lett hirdetve a «Wiking-út». Igy nevezték tengeri hadjárataikat, a miktől fél Európa rettegett.

Emberkéz hajtotta azokat csupán. A tizenhárom sing hosszúságú mik a férgek ha megharapod a körmödet feszítése volt a férfierő próbaköve. Százhúsz ember fért egy hajóba, s az kívül veres rézzel volt borítva. És ezekkel a nyított dereglyékkel, miket csupán emberizom hajt, bekalandozták ők a Faröe és Britt szigetektől elkezdve Gibraltarig s a görög Archipelagusig a tengereket, vészben, viharban, megadóztatták a czeltákat, angol-szászokat, spanyolokat, s haza hordták tőlük a zsákmányt evezve.

Néha a tengerről feleveztek a nagy folyamokon át a meglepett országok fővárosaiba, s azokon vették ki idejöttük adóját, s ha azután visszatérett az ellenség elzárta előlük a folyamtorkolatot, nem jöttek zavarba, kihúzták hajóikat a szárazra, zsákmányostól együtt a vállaikra vették s úgy kerültek ki velük a tengerpartra.

Ezek voltak a Wiking-utak. Álle király parancsa az volt, hogy a ki csak férfi az országban és szakállt visel, mind elmenjen a Wiking-útra, otthon ne maradjon más, csak az asszony és a gyermek. Száz hajó telt meg a hősökkel. Skóczia volt hadikalandjuk czélja. Mikor bucsúdaluk elhangzott a tenger morajában: se ifjú, se vén nem maradt Göta Rikében, kinek neve férfi. Kormányzásra, igazságszolgáltatásra addig, a míg a férfiak oda vannak, nem volt semmi szükség.

Megtudta azonban a szomszéd Jütland fejedelme, Herold, hogy a göta-rikei nép egész serege a Wiking-útra kerekedett fel, s kapott az alkalmon, hogy most a távollét alatt egy jó szomszédi látogatást vissza adjon nekik; mik a férgek ha megharapod a körmödet nincsenek otthon, csak az asszonyok és leányok. Herold Engelholmnál partra szállt egy egész sereggel. Nagy volt a rémület egész Göta Rikében. Az asszonynép futott mind Vixiő felé, s ezuttal a nők tartották meg a «Thinget», az országgyülést, minők a mi rákosi országgyüléseink voltak.

Két leánya volt Álle királynak; Maga és Blonda. A «Thing» tőlük várta a jóslatot, miként a féfiak thinge atyjuktól a királytól. Maga szólt elébb. Elmondá az asszonyi országgyülésnek, hogy védelmükre nincsenek honn a férfiak; a nők egyedül nem állhatnak az ellenséggel szembe; a kézi fegyverrel sem tudnak bánni, hát még egész ütközetet vezényleni.

Itt nincs másban menekülés, mint a futásban; vegye mindenki hátára a mije féltő, s aztán fusson minden nép a szomszéd Svea Rikébe, ott keressen rokonainál oltalmat. Azután szólalt meg Blonda. Ifjabb volt nénjénél egy évvel, de annál egy fővel magasabb. Bátor tekintete; haragra duzzadt ajkai; hős lelke arcza pirjában ég; hosszú arany haja fedi termetét sarkig, mint egy királyi palást.

Ha apáink, testvéreink eltávoztak, itt maradtak kardjaik, kelevézeik s a mi karunkban is van erő, a mi szivünkben is van bátorság.

Nem futunk el, nem hagyjuk prédára házainkat a jütlandinak. Mink is tudunk a kelevézzel bánni, s a nyil a mi kezünkből is sebet üt. Ha ők nem szégyenlettek, férfiak, seregestül rohanni asszonyokra: szégyenüljenek meg a sebektől, miket asszonyoktól kapnak.

Csak egy része a nőknek, a vestra-uäradi asszonyhad futott el Magával együtt a svea-rikei határon túl, az ott maradt asszonysereg gúnykiáltásaitól üldözve. A jütlandi betörő had a könnyű hódítás hitében haladt előre.

mik a férgek ha megharapod a körmödet

Hadi rendet sem kellett tartani: hiszen nem volt férfi a háznál. Falvak, városok mind üresek voltak, csak be kellett rugni az ajtót.

Mikor aztán Maklundánál a sűrű borókától fedett halmokhoz értek előcsapatjaik, itt egyszerre váratlanul előrohant a sűrűből egy lovascsapat. Blonda volt ott maga amazon társnőivel. Csak kétszáz lovas volt mindössze; de a jütlandiaknak annyi sem volt; ők csupa gyalogságot hoztak. Csak nők voltak azok; de a paripa rangot ád a harczban. A jütlandi gyalogcsapatok azzal kezdék meg a hadjáratot, hogy az első találkozásnál hátaikat mutatták meg az asszonyoknak s aztán futottak előttük órahosszat, míg derékseregükig menekülhettek.

Ott megfordult az amazon sereg s büszkén lándzsájára tűzve az elesettek fövegeit, visszalovagolt Maklunda felé. Ez jó vezéri volt fogás Blondától. Az első diadal hire új bizalmat öntött asszonyserege szivébe; míg az ellenség, a rajta ütött szégyentől dühbe jött s dühétől elvakulva, belerohant a kelepczébe, melyet a női hadvezér gondolt ki számára.

Blonda oda akarta csalogatni ellenségét a Bravellaheide mocsarai közé, melyeknek titkait csak azok ismerik, a kik otthon vannak. A jütlandi seregek kényszerítve lettek teljes hadi rendben nyomulni előre. Váratlan volt az ellentállás; de mindenütt maguk előtt találták azt. Asszonysereg állt velük szemközt.